A történet változhat, a stílus örök?

Coco Chanel mondta egykor: „A divat változik, a stílus örök”. Sokat gondolkodom ezen mostanában, csak más kontextusba helyezvén az idézetet. „A történet változik, a stílus örök?”. Igen, ez egy kérdés akar lenni. Újabban pedig ezen jár az eszem. A nyáron egy új kéziratot szeretnék írni, már elkezdtem az anyagyűjtést, a fejemben pedig már egy éve formálódnak a karakterek és a történet. Úgy érzem ütős lesz, és az eddigi legnagyobb horderejű írásom. Erre mondhatnám, hogy juhú, de akkor jutott  eszembe a stílus. Én is azon szerzők közé tartozom, akik jobban élvezik, ha E/1-ben alkothatnak. Persze, vannak előnyei az E/3-nak is, sőt, ott talán bővebb írói eszközökkel is lehet élni, de nekem perpillanat jobban megy az E/1. De így írjam meg? Iringó nem tűnik majd olyannak, mint a korábbi főhőseim (Emília, Petra, Márk, Olivér, Roland)? Mit tehetek annak érdekében, hogy a főszereplőim jól elkülöníthetőek legyenek egymástól?

Az egypetéjű ikrek biztos megértik. Mert ők egyformák, de mégsem.

Lássuk be, az olvasók néha kegyetlenek. Én is az vagyok, és a kritikáimat látva azt hiszem ezzel ti is tisztában vagytok. Néha úgy érzem „két világ között ragadtam”, mert más írásában megtalálom azokat a pontokat, amelyek nem feltétlenül nyerték el a tetszésem, és sokszor „szerzős fejjel” forgatom a kezemben a könyvet. Ennek azonban az ellentéte is igaz, amikor átfésülöm a saját szövegem, és keresem azokat a pontokat, amiket egy könyvkritikus blogger, vagy az olvasó aggályosnak találhat. Az egyik ilyen pont pedig pont az E/1. A legjobb példa minderre a könyveit java részben E/1-ben író Meg Cabot. Gyakran éri őt az a vád, hogy minden főhőse ugyanolyan. Én is gyakran mondogattam. Ugyanúgy gondolkodnak, ugyanaz a típusú pasi jön be nekik, és ugyanannyira hisztisek, ha a helyzet úgy hozza. Egyformának tűnnek, de ha belegondolunk akadnak különbségek. Mia Thermopolis (A neveletlen hercegnő naplója) például teljesen más, mint Heather Wells. Mia nem állna neki kinyomozni egy bűntényt, Wells pedig nem lenne képes végigülni egy illemtanleckét Grandmére-rel. És miért? Mert mások, hiába szólalnak meg majdnem azonos hangon. Azon a hangon, ami Meg Caboté.

Egy pillanatra tessenek ne Chad Michael arcát nézni (nehéz lesz). A felirat a fontos :)

Egy szerzőnek pedig kibújni saját magából, és állandó jelleggel több hangon megszólalnia sokszor lehetetlennek tűnő feladat.  Az írónak is csak egy szókincse van. Persze, lehet próbálkozni. Sőt, kell is. A „Túl szép” c. kéziratomnál, váltott szemszöget használok, , több segéddokumentumom is van. Az egyikben felírtam mik azok a szavak/kifejezések, amiket csak Márk használ, Olivér pedig ki nem ejtené a száján. Játszottam azzal is, hogy az egyikük több környezetleírást használ, míg a másikuk csak a tényekre szorítkozik. Folyamatosan próbálkozom, hogy úgymond „szétszakítsam”magamat, és több hangon is meg tudjak szólalni. Mégis, tudom, ha valaki elolvas öt-öt sort A gyilkos áldozatból, és majd a Túl szépből, akkor akár egyformának is találhatja őket. Ha pedig az egészet, akkor döbben rá mekkora a különbség Márk és Petra között. Mindkettejük élete tragikus, de Petra eljut arra a pontra, ahová Márk képtelen lenne. Mert a történet változik, a stílus örök. Ez baj egyáltalán? Az olvasónak mennyire böki mindez a csőrét? A történet számít, vagy a stílus? Avagy stílus helyett inkább a szerző hangját kellene mondani? Azt a hangot, ami vagy megfogja az olvasót, vagy nem.

Talán valahogy így néz most az, aki E/3-ban alkot, és nem ért velem egyet :) (Kérlek, használd a komment-lehetőséget, kíváncsi vagyok ám Rád is)

Be kell látnunk, talán egyszerűbb azoknak, akik E/3-ban írnak. Az ő esetükben sokszor fel sem merül az, hogy „már megint ugyanaz a főhős”. Egyszerűen az E/3 miatt kevésbé ismerjük fel a stílusjegyeket, a hasonló leírásokat. Agatha Christie-ről sem az jut eszünkbe, hogy már megint ugyanaz a hős, ellentétben szegény Meg Cabottal. Ezért is nehezebb azoknak, akik E/1-ben írnak, és hosszútávra terveznek. Mert egy ikszedik könyv után már nehéz annyi felé szakítani magunkat, hogy mindig más hangon szólaljanak meg a karakterek. Természetesen mindig előttünk a lehetőség a fejlődésre. Gyarapíthatjuk a szókincsünket. Vezethetünk dokumentumokat a tiltott szavakról, kiírthatjuk a „hogy”-okat a karakter narrációjából, de úgy érzem Coco Chanelnek akkor is igaza van. A stílus örök, bármiről is legyen szó. A kérdés csak annyi, hogy mit kezd ezzel a drága olvasó. Bár tudnám rá a választ. Addig is, nem tehetek mást, mint megyek tovább. Írok tovább úgy, ahogyan nekem a legegyszerűbb. Harcolok az E/1 nehézségeivel, mert ebben érzem jól magam. Még akkor is, ha talán nem kellene…

909 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Comments
  1. 3 év ago
    • 3 év ago
  2. 3 év ago
    • 3 év ago
  3. 3 év ago
    • 3 év ago
  4. 3 év ago
  5. 3 év ago
    • 3 év ago
      • 3 év ago

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.