Körblogolunk: A Kis hableánytól a Sorstalan utakig!

Ismét kör blogolok, Kae Westa (A démon és a papnő), Laura Arkanian (Holdezüst, vérarany) és Róbert Katalin (Szívből, színből, igazán) társaságában. A téma ezúttal a múltidézés, azaz mindannyian számot vetünk, hogyan jutottunk el ideáig, az első megjelent könyvünkig! Egyikünknek sem volt egyszerű az útja. Íme, az enyém!

Az első történetem még az általános iskola második osztályában írtam. Egy kis hableányról szólt, és igen, Ariel klón volt az egész, de írtó büszkén mutattam meg a tanítónéninek, aki a szorgalmam egy ötössel honorálta. A sikerélmény után mégis valahogy a távolba terelődött az írás. Nem igazán foglalkoztam vele.

irok

Nyolcadikban merült fel bennem újra, hogy jó lenne írni valamit. Akkoriban már egyre többet olvastam, és valahogy igényem volt az alkotásra, egy saját történet létrehozására. Erre a gimnázium első évében került sor. Annyi új inger ért, hogy ki kellett adnom magamból. Akkoriban adta nekem a szomszédunk a régi írógépét, így azon pötyögtem.

Fiatalok – A szenvedélyek viharában volt a címe, jah, nagyon költői :) Két barátnőről szólt, az egyikük édesapja halála után megöröklik a gyárat, amit nekik kell vezetniük tizenhat évesen, naná, hogy a suli mellett. Folyt a különböző ármánykodás, gyilkossági kísérletek, emlékeim szerint megerőszakolás is volt benne, a főgonosz pedig természetesen a gimi igazgatója volt, aki mellesleg titkos viszonyt folytatott a gimi tuskójával, aki egy srác volt.

A Fiatalokat anno még mutogattam is a barátaimnak, jókat röhögtünk rajta. A sztorit nem zártam le, mert kifogyott az írógépből a patron, ahhoz meg nem volt kedvem, hogy kézzel írjak. Sajnos a lapok, amikre pötyögtem már nincsenek meg, pedig szívesen visszaolvasnám a Fiatalokat. Jókat röhögnék rajta, az biztos!

fiatalok

* A Fiatalokat naná, hogy a Sonadoras – Szerelmes álmodozók c. telenovella ihlette :) *

Talán tizedikes lehettem, amikor végre kaptam egy számítógépet. Akkoriban teljesen a telenovellák rabja voltam, még rajongói portált is üzemeltettem. Oda küldtek az olvasók úgynevezett webnovellákat, ez egy időben nagy divat volt. Saccperkábé úgy nézett ki a dolog, hogy mindenki kitalálta a saját telenovelláját, castingolt főszereplőket és írt egy, a műfaj követelményeinek megfelelő kacskaringós sztorit, azt részekre bontotta és leközölte az oldalon. Eleinte csak nézelődtem, aztán megírtam a sajátjaim is. Méghozzá kettőt!

Az első webnovellám címe Gabriela volt, a hősnőt Marlene Favela alakja ihlette. Gabriela egy drogos fiatal lány volt, aki rondán összeveszett a szüleivel, akik pont azután haltak meg. Gabrielának túl kellett magát tennie a sokkon, ugyanis a kishúga számított rá. Így hát a lány megrázta magát, helyt állt az egyetemen, lemondott a drogról és buszsofőr munkát vállalt. Pechjére a díler pasija a buszon intézte az üzelmeit, a pénzzel teli táska ott maradt, a maffia pedig azt hitte, a lány rabolta el a pénzt. Aztán találkozott egy sráccal – a maffia vezérének a fiával – akibe beleszeretett, de a srác foglalt, a nemezisének volt a jegyese. (A nemezist sem kellett félteni, titokban a maffia vezérrel kavart.)

Kábé eddig emlékszem rá, de azt hiszem így is lehet sejteni, hogy miféle egy ilyen webnovella :) A második, Kegyetlen játékok c. alkotásom már egy cseppet szolídabb volt, ott egy röplabda csapat vezetőjének kellett megtalálnia a szerelmet és szülei gyilkosát. (Naná, hogy a szerelme családjában keresendő a bűnös).

webnovella-forum

* Nem csak külön oldal, hanem fórum is tartozott a webnovellákhoz *

A gimnázium utolsó évében tört rám újra a vágy, hogy nekem igenis írnom kell. A webnovellák addigra feledésbe merültek, regényt nem akartam írni. Így nekikezdtem egy forgatókönyvnek! Pontosítok, musicalnek :) A nagy mű végül elkészült, még mindig a számítógépen porosodik. Mikrofonpróba a címe, a főhőse egy roma lány, akit lenéztek az iskolájában egészen amíg ki nem derült róla, hogy a nagyapja milliomos. A lányt a pénz eléggé átdeformálta, a szerelmet is majdnem elkerülte. Volt benne egy csomó dalszöveg, amiket eléggé szerettem, némelyik talán még vállalható is. Az elkészült forgatókönyvet beadtam egy pályázatra, és annyira biztos voltam a sikerben, hogy kifizettem a tíz ezer forintos nevezési díjat. Természetesen nem jött össze, kaptam egy két oldalas elemzést, amit elolvasva jó időre elment a kedvem az írástól. De nem örökre!

Az újságíróképzés alatt egyre többet beszélgettem az írásról az egyik osztálytársammal, Nikivel. A kész forgatókönyvet megmutattam a tanáromnak, neki legalább tetszett (vagy csak nem akart megbántani :) ), így erőt vettem magamon, és nekiültem, de immáron egy regénynek! Többe is belekezdtem, de 100 ezer karakteren túl semmivel sem jutottam. Éppen most nézegettem a mappámat, a Dinka hercegnővel talán még lehet kezdeni valamit. Utóbbi hősnője Dina, aki nem hajlandó mást hordani, csak hercegnős-ruhákat, amiket saját maga varr meg. Indul egy tehetségkutatón, ahol be jut a legjobbak közé. Kábé eddig jutottam el vele. Hm, talán majd újra olvasom!

mese-re-habbal-1

* Ez volt a Mese Re-Habbal beharangozó képe anno *

A másik jelentős történetem akkoriból a Mese Re-Habbal volt, a lányról, aki meleg legjobb barátjával visszaköltözik a nyárra vidékre, ahol nem csak szerelembe esik, hanem egyéb szörnyűségek történnek vele. A történetnek 2011-ben nyitottam egy külön blogot, és egy-két hetente töltöttem fel rá az új fejezeteket. Hamar értesültem az I. Aranymosás Irodalmi Pályázatról. Akkoriban is a Könyvmolyképző Kiadó könyveiért rajongtam, úgyhogy megpróbáltam, elküldtem a Mese Re-Habbal első fejezetét az Aranymosónak. Szerencsére tetszett nekik, bekérték a teljes könyvet. Kaptam is egy határidőt, hogy meddig kell elküldenem.

Miután elolvastam a pozitív választ, nagyon boldog voltam, ez volt az addigi legpozitívabb visszajelzésem arról, hogy érdemes az írással foglalkoznom. Aztán kaptam a fejemhez. Nem volt befejezve a Mese Re-Habbal! És előtte egy regényemet sem tudtam befejezni… Maga a tudat, hogy várják a kéziratom a pályázaton, hihetetlen erőt adott. Sikerült a határidőre a végére érnem, átolvastam párszor, aztán ment kis a kiadónak. Természetesen elbuktam az I. Aranymosást, nem volt elég jó a könyv. Ami tök érthető.

mese-re-habbal-2

* Ez is egy régi beharangozó kép :) *

Sokat agyaltam azon, hogy elinduljak-e a II. Aranymosáson. A “nem” az kábé leterített, kezdtem elveszíteni a hitemet. Sorra kezdtem el új regényeket, 50 – 100 ezer karakterig jutottam velük. Próbáltam hercegnőset, Atlantiszost, bosszúsat és pár oldal erejéig egy fantayst is, de mindig az volt bennem, hogy “minek fárasztom magam, úgyis nemet mondanak“. 2012 Októberben értesültem Amanda Todd haláláról. Akkor ismertem meg a történetét és tudtam, hogy írnom kell. Nem érdekelt semmi, csak írnom kellett. És írtam.

A gyilkos áldozat címet adtam a történetnek. Rögtön a legizgalmasabb ponton nyitottam, egy lány öngyilkosságot kísérel meg, de nem sikerül neki, aztán elindul fegyverrel az iskolába, hogy bosszút álljon azokon, akik bántották. Írtam és írtam, aztán rájöttem, nincs előzmény. Úgyhogy elkezdtem az elejétől, majd a közepéhez értem, és végül befejeztem. December 31. volt a II. Aranymosás leadási határideje, 23:55-kor e-maileztem, de még előtte is finomítgattam, noha nem sok időm volt rá. De beküldtem. A végeredményt már tudjuk. Fogadj el! címmel jelent meg 2014. december 13-án.

Amíg a II. Aranymosás döntésére vártam, nem igazán írtam, aztán 2013 nyarán elkezdett motoszkálni bennem egy történet. Egy gondolat. Mi történik akkor, ha valakibe beleszeret álmai pasija, de képtelen elhinni, mert túlsúlyos. Mi történik, ha a szépség beleszeret a szörnyetegbe? Elhiszi a szörny? Elhiheti egyáltalán? A gondolatokat tettek követték, és ekkor kezdtem el írni a Túl szépet. Amit aztán megírás után megmutattam ismerősöknek, ketten bétázták is, a végeredmény pedig szenzációs! Megjelenés decemberben, és nemsokára folytatódik a könyv szerkesztése.

oliver

* Kis titok: Olivért mindig is Matt Lanter-ként láttam magam előtt :) *

Most ott tartunk, hogy egy újabb regényt írok Sorstalan utakon címmel, és ez az első alkalom, amikor publikált szerzőként teszem, tudva, hogy nem pályázati úton kell leadnom, hanem egyenesen a kiadóm lektorának elbírálásra. Teljesen más terep ez így, de az írás, az élmény attól még ugyanaz. Viszont magasabbak az elvárások. Nem csak önmagam felé. Az olvasók is többet, jobbat várnak, ahogy a kiadóm is. Nem olyan egyszerű, de igyekszem, fejlesztem magam, tanulok, hogy tovább haladjak az utamon.

Jó érzés volt ennyire hosszan összeszedni, miként jutottam el idáig, ahol most tartok. Mondhatjuk, hogy újra átéltem az elmúlt évek viszontagságait, lepergett előttem, hol kezdtem, mennyi kétség volt bennem, és milyen sokat küzdöttem azért, hogy elmondhassam most a történetem. Akármi is lesz ezután, két könyvem ott lesz a könyvesboltok polcain. Ez pedig olyan fantasztikus dolog, amire még három évvel ezelőtt sem mertem volna gondolni, nemhogy nyolc évesen, amikor a kis hableányról körmöltem… *vigyorog*

Olvasd el a többiek beszámolóit is!

1071 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.