Élménybeszámoló a Túl szép könyvbemutatójáról

Kereken egy éve, hogy izgatottan és megilletődve írtam élménybeszámolót az első regényem, a Fogadj el! könyvbemutatójáról. Hihetetlen milyen vicces tud lenni a Sors, hiszen a Túl szép bemutatója is december 13-ra esett – remélem 2016. december 13. is nagy nap lehet majd az életemben! No de térjünk vissza a vasárnapra: egyszerűen hihetetlen volt az egész! Még mindig alig hiszem el, hogy mindez velem történt meg, hogy én élhettem át azt a temérdek csodát tegnap. Talán az lesz a legjobb, ha szokás szerint elmesélem a teljes napom!

Reggel fél hatkor a telefon első csörgésére felkeltem, nem kellett a szundi gombot érintgetnem. Rögtön nekikezdtem a készülődésnek, SOS-ben bepakoltam a táskába pár dolgot. Majdnem tollat is tettem, de Róbert Kati megígérte, hogy vesz nekem egy szépet, úgyhogy azt megúsztam. De eszembe jutott, úgyhogy éljen, fejlődőképes vagyok! A buszom reggel 7-kor indult, még álmos voltam, amikor nekiindultunk, és ami azt illeti, szokásomtól eltérően végig aludtam a másfél órás utat. Pedig készültem olvasnivalóval, még örültem is, hogy mennyi időm lesz tolni a könyvet, de akkor és abban a pillanatban kellett a pihenés – a nap folyamán később úgysem volt rá lehetőségem.

tul-szep-fogadj-el

Túl szép és Fogadj el! a Westend Librijében :)

Amint felértem Budapestre már rohantam is a Westendbe, hogy felvegyem az összes szerző könyvjelzőjét és elvigyem a Darshan Udvarba. Kábé kilencre már odaértem, de be volt még zárva a KMK Bolt, úgyhogy megreggeliztem, majd betértem a Libribe, és életemben először megláttam a Túl szépet egy könyvesboltban. Földöntúli élmény volt a romantikus regények közt látni, ráadásul a Fogadj el! mellé tették, a két gyermekem egymás mellett pedig különösen szép látványként hatott. Kiörömködtem magam, megszaglásztam őket, és miközben kifelé sétáltam, csak elégedetten hümmögtem: igen, dupláztam, éljen!

A Könyvmolyképző boltja előtt újabb meglepetés ért: a kirakatban megláttam a saját regényem Róbert Kataliné mellett, gyorsan le is fotóztam, hiszen nem mindennap lát ilyet az ember. A könyvjelzőket végül a bolt kedves dolgozói adták oda, csevegtünk egy kicsit, de aztán sietnem kellett, hiszen mielőbb a Darshan Udvarba akartam érni – és plusz időt akartam hagyni az esetleges “eltévedtünk, merre is kell menni?” körök lefutásához. Petrával a Harminckettesek terénél találkoztunk, és beszélgetve nekiindultunk a Darshan felé. Útközben hozzánk csapódott On Sai, majd megérkezve a Darshanba lepakoltunk, és előkészítettük a bemutatót.

tul-szep-kirakat

A Westend kirakatában a Túl szép és a Kezdjetek el élni!

Hamarosan befutottak az első vendégek, a sok ismerős olvasó, az íróbarátok. Beszélgetni sajnos nem volt idő, de egy-egy gyors köszönésre, nagy ölelésre szerencsére igen. Kicsit mérgezett egér formájában rohantam ide-oda, sose tudtam, hogy éppen hol vagyok és merre kéne mennem. Végül azon kaptam magam, hogy Kae Westa, Bessenyei Gábor és Demi Kirschner már a színpadon vannak, és elkezdődött a könyvbemutató első fele. Petra mellett ültem, néha kicsit sustorogtunk, akárcsak Diával, aki velünk szemben foglalt helyet, és hát, adódott pár mókás pillanat, de azért igyekeztünk maximálisan figyelni is. És volt is mire!

Hihetetlenül jó volt a bemutató első fele. Erika nagyon profin tolta, hallatszott a hangján mennyire magabiztos, mindemellett szimpatikus és kedves volt, nem is csoda, hogy a mellettünk lévő kislány rohant is megvenni a könyvét. Demi és Gábor is nagyon szimpatikus dolgokat mondtak a könyveikről, még ha zavarban is voltak, különösebb jelét nem láttam. Ahogy haladtunk előre úgy kezdtem el egyre jobban izgulni, az egyik ilyen pillanatot Lora is elkaphatta. Teltek a percek, és csak azon agyaltam, hogy nemsokára nekem kell kiülni ennyi ember elé, és beszélni a Túl szépről. Holott én a Túl szépről nem kommunikálok olyan könnyen. Ajjaj, mi lesz itt?

Tibi izgul - nem kicsit, hanem nagyon!

Tibi izgul – nem kicsit, hanem nagyon! Petrát meg naná, hogy meg sem hatja :)

Petráék próbáltak nyugtatni, hogy minden rendben lesz, aztán amint Erikáék leköszöntek, időm sem volt izgulni. Befutott a volt osztálytársam, Bálint a feleségével, akikkel váltottunk szót, majd levadásztam Felkai Ádámot, hogy átadjam neki a könyvjelzőit, beszéltem végül egy keveset Róbert Katival, kaptam Petrától egy bátorító kézfogást és már mehettünk is fel az emelvényre. A lépcsőn majdnem meg is botlottam annyira remegett kezem-lábam. A színpadon pedig gyorsan váltottam is pár szót Katival, hátha sikerül megnyugodnom. Hátha!

Nem ez volt az első nyilvános szereplésem, de azt hiszem utólag erre vagyok a legbüszkébb. Nem azért, mert friss élmény volt, hanem mert itt éreztem a leginkább, hogy legyőzöm a saját gátlásaim. Még írásban sem beszélek egyszerűen a Túl szépről, szóban meg aztán pláne. Amikor Bea megkérdezte, hogy mi a regény története, meg sem bírtam mukkanni, így Bea mesélt róla. Amint elmondta, hogy a regény főhőse, Márk szerint szép a Blaha Lujza Tér, holott mennyire nem az, egyből megszólaltam, hogy szerintem igenis szép. Én tényleg annak látom. Ahogy felnevettek a közönség soraiból máris kezdtem ellazulni.

tul-szep-konyvbemutato2

Lazító beszélgetés a könyvbemutató előtti percekben. Fogalmam sincs miről volt ám szó :D

Végül aztán megjött a hangom, és meglepően sok dologról tudtam nyíltan beszélni, olyanokról, amiket sosem hittem volna, hogy kimondok egy ekkora közönség előtt. Hihetetlen érzés volt számomra látni az arcokon, hogy megértik, mire gondolok, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. A kedvenc pillanatom az volt, amikor kaptam egy olyan kérdést, hogy Olivér miért lett úszó. “Ha én ezt elmondom kiürül a terem” – mondtam, majd integettem a “távozóknak”, és elmeséltem, hogy Szepesi Niki könyvét olvastam akkoriban, és megtetszett az úszóvilág. Senki nem ment el, de nevettünk egy jót, a komoly témák közepette pedig jólesett a vidámság.

Kati mellettem a tőle megszokott profizmussal beszélt a könyvéről, a Kezdjetek el élni! történetéről és üzenetéről. Amikor szóba került a harmincasok problémája, a váltakozó generáció kérdése, akkor ismét elgondolkodtatott, akárcsak a regény olvasása közepette. Az előadás végén pedig elégedetten vigyorogtam, amikor Kati nem mesélte el miről írja a következő regényét mert ő erre babonás, de én bezzeg tudom, bibibí! Felkai Ádámon is nagyon humorosan, felszabadultan beszélt a könyvéről. Nem éreztem nála az izgulást, csak egy kis lámpalázat maximum, de szerintem ő is hamar feloldódott – kívülről legalábbis olybá tűnt.

tul-szep-konyvbemutato

Hehe, az a vigyor az arcomon :D

Az könyvbemutató előtt semmi kedvem nem volt felmenni a színpadra, és amikor Bea azt mondta, hogy köszöni és végeztünk, valahogy lemenni nem volt kedvem, beszélgettem volna még. A fene érti ezt – gondoltam magamban vigyorogva. De nem volt ám megállás! Gyorsan elkértem a könyvjelzőimet Petrától, váltottam vele pár szót, ittam egy keveset, majd elrohantam dedikálni. Laura Arkanian hamar mellettem termett, elkezdett fotózni, én pedig hősiesen tűrtem egy darabig. Holott nem szeretem ha fotóznak – de ideje elfogadni, a nyilvános szereplés ezzel jár. És különben is, látni az olvasókat és beszélgetni velük, hohó, hát ez mindenért kárpótolt.

Szóval nekiültem és elkezdtem a dedikálást. Magam sem hittem el, hogy milyen nagy sor állt előttem. Sokat gondolkodtam a dedikálás előtt, hogy miként kivitelezzem, de végül a beszélgetés mellett döntöttem. Olyan jól esett pár percet csevegni az olvasókkal, megtudni ezt-azt, és az időbe belefért az is, hogy legalább háromszor megkérdezzem a nevüket :) Ó, és végre már nem szégyelltem azt, hogy írok! Pár napja elhatároztam, a billentyűzet betűire emlékeztető módon írok, és csak a nevemet írottan. A formula működött, Rami dedikálása szerintem egész jól néz ki – és olvashatóan! *büszke*

dreamworld-rami-02

Ahhoz képest hogyan dedikáltam eddig, ez most kifejezetten tetszik. Fejlődőképesnek titulálom önmagam :D

Azért azt el kell mondanom, hogy hihetetlen élmény találkozni az olvasókkal. Az író alapvetően azért ír, mert vágya, késztetése van a történet átadására, én sokszor érzem úgy, hogy kirobban belőlem a történet. Látni azt, hogy vannak olyanok, akiket megérint a történet, vagy felkelti az érdeklődésüket valami hihetetlen dolog. Soha nem fogom tudni megszokni, és minden egyes embernek jobban örülök, mint az, aki leül dedikálni. Lora paparazzifotóin is látom, hogy végig vigyorogtam – és utólag visszaemlékezve nem is tudom volt-e ilyen vidám dedikálásom. Pedig esküszöm, hogy nem ittam előtte mást, csak ásványvizet. Ja, és közben forró csokit :)

Tök jó volt látni a már ismerős arcokat, és váltani velük pár szót. Szidinek meg is köszöntem, hogy az övé volt a második fotó Olivérről, Bálintékkal is jó volt beszélgetni egy kicsit, és persze figyelmeztettem bizonyos jelenetekre, amikre érdemes figyelni. Amikor Adél elmondta, hogy ő írta azt a bizonyos molyos értékelést azt hittem felpattanok és megölelem, mert annyira jól estek a szavai, amikor pár napja olvastam, tegnap pedig hihetetlen volt maga a találkozás. Annának is vigyorogva dedikáltam, és bizony, a szemüveg tök jól áll, nincs rajta mit szégyellni, Áron képe pedig postán is jó lesz, ne aggódj!

Rami aznapi szerzeményei (Fotó: Dreamworld)

Rami aznapi szerzeményei (Fotó: Dreamworld)

Ó és akkor hadd beszéljek a nap lebőgéséről is. Mert úgy tűnik olyan nincs, hogy ne rontsak el valamit. Leült velem szembe Rami, a Dreamworld bloggere, a blogturnés társam. Ránézek és vidáman megszólalok: “Ismerős vagy nekem valahonnan“. Ó zavartan néz, én is zavart vagyok, majd megszólal: “Lilla vagyok“. Továbbra is képzavar. “Ramiként ismersz“. És akkor esett le. Komolyan azt hittem, hogy elsüllyedek és bezúgok a föld alá. Annyira nagyon ciki volt, kínomban vihogtam és nem győztem elnézést kérni. Bocsi Rami, annyira durva nap volt, nagyon sajnálom!

Külön öröm volt találkozni Vencellel, és a barátnőjével, Cucuval is. A sztori, ahogy rátalált a Túl szépre valami fantasztikus (esett az eső, bement a Westendbe, a KMK boltban kiszúrta és egyből megvette). Öröm volt hallani mennyire megfogta a történet, és szuper volt látni azt a mély barátságot, ami a barátnőjével összefűzte. Ilyen barátságokról írok, ilyet élek át Petrával, hihetetlen boldogság volt másnál is ugyanezt látni.

Fogadj el!-t is dedikáltam ám :)

Fogadj el!-t is dedikáltam ám :)

A dedikálók sorában ért még több nagy meglepetés is, különösen amikor olyanok jöttek oda, akik az előadás miatt vették meg a könyvet, mert ott keltette fel az érdeklődésüket. Külön öröm volt Kolozs Kittivel, a lelkes borítótervezővel is találkozni, beszélgetni, akárcsak Diával, akivel túl sokat beszélgetni sajnos nem tudtunk, de megígérem, hogy bepótoljuk. Szerencsére rengeteg kedves ember jött oda hozzám aláiratni, bocsánat, hogy nem tudok mindenkit felsorolni név szerint, de tényleg nagyon örültem minden egyes arcnak, ti tettétek a lehető legszebbé a napomat.

A dedikálás után Petrától könnyes (na jó, nem ;)) búcsút vettem, és leültem, hogy interjút adjak a Prológusnak. Ada és Fruzsina majd egy órán át tette fel a szuper kérdéseit. Félúton arra lettem figyelmes, hogy az interjú kereteiből nagyon kimentünk, és szegény Fruzsinának egy élet lesz, mire összehoz ebből egy anyagot, szóval igyekeztem visszafogni magam de hát, ha egyszer olyan jól esett mindenféléről beszélgetni a lányokkal. Kedvesek voltak, szimpatikusak, a Prológus csapata nagyon profi, itt is köszönöm, hogy lehetőséget adtok a könyveimnek a bemutatkozásra nálatok!

Imádom egymás mellett látni a Túl szépet és a Fogadj el!-t :)

Imádom egymás mellett látni a Túl szépet és a Fogadj el!-t :)

Az interjú után, négy órakor már jószerével kiürült a Darshan, alig maradtunk páran. Gyorsan odaültem a blogturnés brigádhoz, rendeltem vacsit (bolognait, nyami), és beszélgettem Deszyvel, Toffyval és Lupival még bő három órán át. Szóba került minden, jólesett ez a vicces levezetése a napnak. A csúcspont az volt, amikor Bessenyei Gábor könyvéből olvastunk fel pár Kéeres jelenetet és olyan hangosan röhögtünk, hogy egy kisgyerek elsírta magát mögöttünk. Hogy miattunk tette-e, vagy véletlen egybeesés soha nem derül ki, de azt a nevetést szerintem soha nem felejtem el.

Végül fél hétkor távoztunk, és siettem a buszhoz. Miközben a metrón üldögéltem tényleg alig hittem el, hogy mindez velem történt meg, hogy volt egy nap, amikor úgymond csilloghattam, és átélhettem milyen jó dolog, ha az ember író, és vannak szerető, értő olvasói, akik tényleg mosolyt csalnak az arcomra. Szóval, köszönöm szépen mindenkinek, aki lehetővé tette a tegnapi napot, aki eljött, vagy otthonról szurkolt, hogy 2015. december 13. életem egyik legboldogabb napjaként maradhasson meg az emlékezetemben. Így történt – ezt a napot soha nem feledem.

857 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Comments
  1. 2 év ago
    • 2 év ago

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.