Viharosan jó volt a 2016-os Könyvhét!

Idén is eljutottam a Könyvhétre, ami sokkal emlékezetesebb és jobb lett, mint a tavalyi. Hála a viharnak és a körülöttem lévő embereknek ez tényleg feledhetetlen élmény marad. És mi a legszebb az egészben? Hogy szombat reggel kábé felkelni se volt kedvem, és a hátam közepére se kívántam a Könyvhetet. Ehhez képest pedig este haza se akartam menni… Elmesélem a napom!

Korai busszal indultam, így már 11-re a Ferenciek terére értem. A könyves események során egyet megtanultam: jobb, ha jóllakottan megyek, mert közben nem nagyon fogok enni. Így betértem a KFC-be, megreggeliztem, aztán lassan lesétáltam a Könyvhét felé, és vártam, hogy megjöjjön a kedvem az egészhez. Mert fáradtnak és nyúzottnak éreztem magam, hiszen az egész múlthetem iszonyat kimerítő volt munka fronton, és a pihenésen kívül nem is vágytam másra. Miután kiüldögéltem magam a padon útra keltem.

IMG_20160611_204914

A Könyvmolyképző standjának kínálata számomra tetszetős ;)

Az első standok egyike pont a WOW volt, ahol rögtön megláttam Reát. Egy nagy ölelés után bemutatott Csillának, a kiadóvezetőnek aki – meglepetés! – tudta, hogy ki vagyok. A könyveket meglátva pedig ismét eldöntöttem, nekem el kell olvasnom a nyáron legalább egy WOW regényt. Ahogy a könyveket néztem, és nagyon röviden beszéltem Reával, valami átkapcsolódott bennem.

Eszembe jutott mindaz, amit ezek az események igazán jelentenek a számomra: hogy ilyenkor találkozhatok és beszélhetek élőben a barátaimmal, az olvasókkal és a kollégákkal. Hogy fáradtság ide vagy oda, ezt a napot ki kell élvezni, mert lazulós szombatból sok lehet még, de Könyvhét egy évben csak egyszer van. Szóval, felemelt fejjel és nagy vigyorral indultam el a KMK standja felé.

IMG_20160611_111721

Helena Silence, Zakály Viki és Kemese Fanni dedikálása

A standot hamar kiszúrtam, hatalmas embertömeg volt ott, hiszen akkor dedikált Zakály Viki, Helena Silence és Kemese Fanni is. Gyorsan lőttem pár képet, és mentem tovább a kiadó másik standjához, ahol aztán le is cövekeltem. Egyrészt beszélgettem pár kollégával, akikkel végre élőben is egymáshoz szóltunk, nem csak e-mailen, vagy éppen telefonon. Hátul pedig már ott vártak a lányok.

Az ilyen könyves eseményeket mindig az emberek teszik igazán élővé és szerethetővé. Szombat estére a kiadó nagy partit szervezett, amire segítők is jöttek, így Ada, Ünige és Anna is ott voltak, és időnként beálltam én is segíteni. Lufit fújtunk, fornetti-féle péksütit csomagoltunk és olyan sírva röhögtünk, hogy még a másik standtól is átjöttek, hogy mi ez a jókedv – de állításuk szerint nem zavarta őket, csak kíváncsiak lettek :)

A mostani Könyvhetem talán legvidámabb pillanatai ehhez a három csodás leányhoz köthetőek, köszönöm az élményt, a beszélgetéseket és az egész napot. Le a kalappal előttetek csajok!

Az imádnivaló trió: Anna, Ada és Ünige :)

Az imádnivaló trió: Anna, Ada és Ünige :)

12 körül végül leléptem, fotóztam pár dedikáló szerzőt, egy cseppet körbenéztem a standokon, majd jött egy füles, hogy Deszyék egy bandába tömörülve dumálnak a Fumaxnál. Kábé 15 percig keresgéltem őket, de fingom se volt melyik a kiadó standja. Ott dühöngtem, aztán eszembe jutott, aminek sokkal hamarabb kellett volna. Felnéztem Facebookra és megkeresem melyik stand az övék, 3 perccel később már a BTK-körben üldögéltünk, ott volt Zsófi, Lupi, Deszy, Fummie. Pár percig dumáltunk csak, akkor szúrtam ki Ágit a tömegből.

Egyszerűen hihetetlen, hogy annyi év után végre találkoztam a Lapozz bloggerével. Jó volt élőben is látni a lányt “a képernyő mögül”, akivel éveken át beszélgettem. Élőben aztán még jobb volt, igaz, nem tartott sokáig, mert mindkettőnknek dolga volt még. Időközben felbukkant Fanni is, így hármasban folytattuk a szökőkútnál, Deszyék nélkülünk mentek a mekibe. (Hehe).

agi-tibi

Ági szelfit kért, nem mondhattam nemet :D

Kábé 2-re járhatott, mire visszatértem a kiadó standja mögé. Egyszerre kezdtünk el enni Ünigével és Adával, és naná, hogy én ettem a leglassabban. Időközben felbukkant Róbert Kati is, váltottunk pár szót, és megnéztem a körképet is élőben, ami tényleg olyan szép, hogy ha lehetne most is nézegetném, de naná, hogy elfelejtettem kérni a standon belőle.

Ebéd után lufit fújtam, Adáékkal hülyültem, de nagyon, és kábé úgy tűnt, hogy ez a nap tökéletes lesz. Három előtt nem sokkal indultam át a másik standhoz, hiszen kezdődött a dedikálásom. Kezemben a könyvjelzővel és a kölcsöntollal (mert naná, hogy elfelejtettem hozni) vígan bandukoltam a standhoz. Ott már várt Dorina, aki ezt a frenetikus ajándékot adta. Úgy néz ki, mintha egy kólás üveg lenne, de igazából gyertya! A címke pedig azért szuper, mert a Túl szép főhőse látható rajta, aki a regényben a Pepsi modellje. Vigyor volt a köbön! A dedikálás előtt összefutottam még Fruzsival, kaptam fini sütit. Hihetetlen a csaj, hogy még sütni is ennyire jól tud. Sajnálom, hogy később már nem nyílt alkalom a beszélgetésre.

Meseszép gyertya, a címke sajnos elázott egy cseppet :(

Meseszép gyertya, a címke sajnos elázott egy cseppet :(

Három óra előtt pár perccel már leültem, köszöntöttem Laura Arkaniant és Kae Westát, akivel együtt töltöttük volna az egy órát. A dedikálás a szokásos szuper módon zajlott: jöttek az olvasók és hihetetlenül kedvesek és viccesek voltak. Szuper volt hallani a történeteket, hogy miként találtak rá a könyveimre, szerették-e vagy sem, és egyáltalán, maga a tudat, hogy eljöttek tényleg sokat jelent.

Akadt egy vicces sztori is. Jött egy srác, Gyuri névre kért aláírást. Nekikezdtem, és elkezdte mondani, hogy olyan sokan elrontják a nevét. Mondom magamban, “Ki az a hülye, aki nem tudja leírni azt, hogy Gyuri?“. Végül folytatta: “Mert nem Gy, hanem J“. Na ekkor fagytam le, naná, hogy a Gyu-nál tartottam. Naná, hogy én is elrontottam. Röhögés, bocsánatkérések sorozata követte az esetet, azt se tudtam mit csináljak, ez már tényleg a könyv összefirkálása kategória. Végül lenyúltam Kae-től és Laurától is könyvjelzőt, és odaadtam Jurinak, aki végül vidáman távozott, de sajnálom az elbaltázásom, tényleg! A következő pár dedikálás már óvatosan zajlott. Aztán megjött a vihar.

Szuper rajz Cintiától, amit tönkretett az eső :(

Szuper rajz Cintiától, amit tönkretett az eső :(

Nem akármilyen vihar tombolt végig a Vörösmarty Téren. Az első percekben még a helyemen maradtam, aztán ahogy távolodtak az emberek, úgy menekültem be én is a KMK ponyvája alá. A dedikálást kábé befejezettnek éreztem, mentettem az ázó könyveket, a könyvjelzőink egy része is odalett, és sajnos az ajándékom is meghalt, köztük a Cintiától kapott szupermenő rajzom is :(

A vihar elején páran ott álltak sorban, én pedig nem tudtam mitévő legyek. Úgy abban a helyzetben nem tudtam volna dedikálni, a könyvek is eláztak volna, meg én is, mert nem volt esernyőm. Végül elmentek, mert a ponyva alatt már nem volt hely. Viszont… ekkor jött az, ami nagyon pozitív élményként ért. Ugyanis a nagy vihar közepette, a ponyva alatt szorongva odajöttek az olvasók, állva folytattam a dedikálást, és ez az egész valahogy egy csomó pluszt hozzáadott az egészhez. Közös élmény maradt, a vihar pedig tényleg felejthetetlenné tett mindent.

Ez lett (volna) a dedikálásom helyszíne

Ez lett (volna) a dedikálásom helyszíne

Öt körül már mindenkinek aláírtam a könyveit, a vihar kicsit kezdett apadni, de nem állt el. Menedéket kerestünk, így a Burger King felé indultunk, nekem pedig az egész téren a legmenőbb kíséretem volt. Egy olvasóm (ne haragudj, elfelejtettem a neved :( ), és Dia két oldalról tartották az esernyőt, én középen sétálgattam, kábé mint valami király. Fura de vicces helyzet volt, láttam embereket akik rajtunk röhögtek: meg tudtam őket érteni!

A Burgerbe belépni isteni volt: zárt és fedett hely, ráadásul meleg is. Maga a mennyország! Az emeleten pedig igazi meglepi várt: ott ült Deszy, Zsófi, Lupi plusz Kemese Fanni és Helena Silence is. Nagy dumálásba kezdtünk, óriási röhögésbe, és megvolt a fangirl pillanat is, amikor észrevettük, hogy maga Nyáry Krisztián ült le mellénk. (Bocsánat a hangoskodásért, tényleg nem akartuk, de hát, nagy a szánk és szeretünk beszélni :)).

Annyira jól éreztem magam a Burgerben, és odakint még úgy esett az eső, hogy komolyan elgondolkodtam azon, érdemes-e még átmenni a második dedikálásomra. Mégis, ki állna ott az esőben engem várva? Oké, már nem szakadt, de még bőven szemergett. Természetesen átmentem, és hohó, milyen jól tettem! Két olvasó is várt az esőben, így gyorsan széket kerítettem, ami naná, hogy csurom víz volt. Rátettem egy rakat szatyrot, az asztalra dettó, igyekeztem a napernyőt úgy beigazítani, hogy ne ázzak meg, és kezdetét vette a második dedikálás. Mindkét olvasó tök aranyos volt, szuper volt találkozni veletek!

A második dedikálásomon legalább nem volt jégeső :D

A második dedikálásomon legalább nem volt jégeső :D

Amióta megjött az első dedikálási lehetőség végig attól féltem, hogy egyedül fogok ott üldögélni és nem jön majd senki, és hogy az milyen ciki lesz ott ülni egy órát. Nos, ez most bekövetkezett. Kábé a 10. perctől ott üldögéltem, miközben néztem, miként gyűlik az óriási sor Eszterházy Péter dedikálására. (Oké, ő klasszisokkal nagyobb író nálam, naná, hogy sokan várnak rá. Megérdemli :)) Úgyhogy telefonoztam, nézelődtem, és átéltem az írók legnagyobb rémálmát. Különös volt, picit talán fura, de csak arra tudtam gondolni, hogy a viharban a ponyva alatt dedikáltam már, hogy ketten a szemerkélő esőben is vártak rám, és eleve mennyi szeretetet kaptam már tőletek.

17.20. körül megjött a “felmentő sereg”, aminek azért nagyon örültem: Deszyék lehuppantak körém, és hamar elfelejtettem, hogy nekem most dedikálásom van, mert ott folytattuk, ahol a Burger Kingben abbahagytuk, és talán még gátlástalanabbul hangosan röhögtünk, mint eddig. Egy élmény volt, pláne amikor 18 előtt befutott még egy olvasó, akinek Fummie megjegyezte, de bátor, hogy dedikáltat egy újonnan megvett könyvet, mert ha szar lesz, akkor nem tudja majd elcserélni. Haláli volt, de cukin megígértem a lánynak, ha nem szereti a Fogadj el!-t, velem még elcserélheti! :)

Az Aranymosás party!

Az Aranymosás party!

18 után elkezdődött az Aranymosás gála, azt megnéztük, majd 18.30-kor kezdetét vette a party-féleség is, amit a kiadó szervezett. Időközben befutott Petra is, így csak üldögéltünk, beszélgettünk tovább, majd észbe kaptunk, és nekiálltunk segíteni is. Petrával lufit osztogattunk a szupercuki gyerekeknek, közben azért kidumáltuk magunkat, majd amikor Petrusnak mennie kellett, a stand mögé mentem, segíteni Adáéknak. Kábé 20-ra már olyan hulla lettem, hogy az egyetlen amire képes voltam, a zacskó adogatás, hogy hamarabb betehessék a sütiket a lányok.

De bármennyire is elfáradtam, úgy éreztem, a franc akar hazamenni. Jó volt barátok között lenni, Annákkal röhögni, Dia is ott maradt segíteni, bulis volt az egész. Nekem viszont nem lett volna hol aludnom, eleve nem is 2 napra készültem, így miután könnyes szemmel búcsút vettem a többiektől, 20.45-kor leléptem a metró felé. Még így is 23.30-ra értem Balassagyarmatra, és a buszon csak egy dolgot kívántam: ne essen, mikor leszállok. Szerencsém volt: megkímélt az eső! Legalább akkor.

Mindent egybevéve amennyire nem volt kedvem a naphoz, legalább annyira élveztem az egészet. A társaságot, a rengeteg nevetést, a sok szuper találkozást. Igazi élmény volt, hasonló ritkán adatik meg. Hiába volt hatalmas vihar, ami elmosta a dedikálásom helyszínét, a mosolyom akkor is az arcomra ragadt, ez pedig annak a sok embernek köszönhető, akiket felsoroltam, és azoknak is, akiket nem. Köszönöm mindenkinek!

362 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.