Ilyen volt 2016 – Helló, 2017!

Eltelt egy újabb év, hogy száguld az idő, ugye? A 2016-os esztendő sok szempontból máshogy alakult, mint terveztem. Idén sajnos nem olvashattatok tőlem új könyvet, de ez nem jelenti ám azt, hogy lazsáltam volna ;)

Nagyon mozgalmas évet tudhatok magam mögött. Először is, megírtam a Fogadj el! spin-off kötetét, a Mikrofonpróbát. Iszonyúan élveztem az írását, sok ponton komoly szakmai kihívást jelentett, különösen mert öt főszereplő szálát és nézőpontját kellett úgy igazgatni, hogy senki ne legyen unalmas. Remélem, sikerült, de erről bizonyosságot csak később remélhetek. Mindenesetre én elégedett vagyok (bár, attól tartok, elég nagyképűség ezt leírni :) )

A kézirat javításának egyébiránt hamarosan nekilátok, aztán kíváncsian várom, hogy dönt a kiadó, amikor leadom az új variánst. Mindenesetre szívből remélem, hogy eljuthat hozzátok a történet, rajtam nem fog múlni, ezt garantálhatom.

A Mikrofonpróba mellett nagyon szükségem volt arra, hogy valami merőben mást is alkossak, így idén elkezdtem írni egy stand alone regényt is, amiből még három fejezet hátra van, ezért egyelőre nem mesélnék róla. Egy biztos, még sosem fájt ennyire valamin dolgozni, de mindenképpen lélektisztítóan hat rám, remélem, ez a sorok között is vibrálni fog.

A 2016-os évem tehát írással teli volt, nagyon remélem, hogy jövőre ennek a gyümölcsét együtt szüretelhetjük majd le. Köszönöm, hogy immáron két éve velem vagytok, és még mindig olvassátok a már megjelent könyveimet. Rettentően sokat jelent számomra az olvasói szeretet, amit tőletek kapok, és megerősít, hogy jó úton járok. Haladjunk ezen együtt, jövőre ugyanitt veletek!

Kívánok boldog, sikerekben gazdag új évet mindenkinek!

685 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.