Túl szép extra: Olivér karácsonyi képeslapja Márknak

A Blogturné Klub idén is kieszelt egy szuper adventi játékot: ezúttal szerzők lettek felkérve, hogy bármely regényük karaktere írjon egy karácsonyi üdvözlőlapot. A megtisztelő felkérést megkaptam én is, aztán pedig sokáig agyaltam rajta, miként oldjam meg.

A képen Danilo D’Agostino, a Túl szép borítómodellje látható

Végül a Túl szép világába tértem vissza, a képeslapot pedig Olivér írja Márknak, méghozzá az első együtt töltött karácsonyuk idején, tehát a regény időszaka alatt vagyunk.

Isteni volt visszatérni Olivér gondolatvilágába, és hát, még mindig odáig vagyok a párosukért, no :) Bízom benne, hogy ez a képeslap szövege titeket is kellemes emlékekkel tölt el. Íme, Olivér ki nem mondott vallomása.

* Figyelem! Ha még nem olvastad a könyvet, spoileres lehet a szöveg *

Hahó!

Van pár dolog, amit el akartam mondani, de full nyál lenne, ha kiejteném a pofámon, így leírom, aztán vagy odaadom neked a képeslapot, vagy nem…

A tegnap este, amivel megajándékoztál, istenkirály volt. Először benned lenni feledhetetlen volt, de nem ezért szövöm a sorokat.

Nekem adtad életem első igazi karácsonyát.
Megígérted, hogy velem leszel, és be is tartottad a szavad. Az ünnepet eddig kötelező szarságnak tartottam, és régebben inkább kihasználtam a szabadnapokat, hogy többet ússzak.

Most viszont, nemrég még itt feküdtél mellettem, és a Resztkessetek betörők ezerkettedik ismétlését néztük, miközben hozzám bújtál. Most éppen cukorcsökkentett bejglit szeletelsz, miközben baromi hamisan karácsonyi dalokat énekelsz, és az ágyadban fekve látom, milyen szexin ringatod a csípőd. És én végre nem vagyok egyedül. Végre velem van valaki, akit szerethetek.

Létezik ennél jobb karácsonyi ajándék? Na ugye, hogy nem :)

845 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Comments
  1. 7 hónap ago

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.