Egyszerűen vörös – Bekerültem a Vágyom rád! antológiába

Az Érints meg! és a Meghitt pillanatok után idén jön a Könyvmolyképző Kiadó harmadik antológiája, amibe szerencsére bekerültem én is. Nagyon örülök!

Bevallom, kissé izgultam, mert csak az utolsó két-három napban jött az ötlet, és elég gyorsan készült el a novella, nem volt annyi időm javítgatni, mint általában. A hibák a szerkesztésnél nagy eséllyel elő is fognak jönni, de a szerkesztőm Kozma Réka profi, vele szerintem mindent megoldunk.

Az antológia most Rubin Pöttyös lesz, így romantikus – erotikus írásokat olvashattok benne. Az enyém is olyan, sőt, azt hiszem, ez az eddigi legszexibb, legpikánsabb írásom. Stílusában inkább a Túl széphez hasonlítanám, két fiú a főszereplő benne.

Mit is meséljek a történetről? Nehéz bármit is. Tudjátok, vannak, azok a novellák, ahol a végén van a csattanó, mint az Ó, Rómeó!-ban. Másutt a novella közepén jön a csattanó, ez volt a tavalyi Mindent elsöprő című írásomban. Az Egyszerűen vörös csattanója kb. a második oldalon már jön is, onnantól kezdve a főhősömmel, Lórival együtt sodródunk az árral.

Így kábé csak annyit mondanék, hogy egy “szexrandi” leírása az egész, de kicsit másként, mint ahogy az elsőre gondolnátok. És persze oké, hogy erotikusabb írás, mint szokott, de emellett a rám jellemző jegyek megmaradtak szerintem :)

Akárhogyis, idézni most nem tudok, mert tényleg nem akarom lelőni senkinek sem a poént, így inkább csak annyit mondok, hogy remélem nektek is tetszeni fog a novella.

A Vágyom rád! antológia ősszel vagy decemberben érkezik, a kiadói írói közül Róbert Katalin, Eszes Rita és Bellone publikál benne, a pályázat győzteseinek a neveit itt találjátok. Boldogság van ám, hogy sikerült megint az antológia, köszönöm, hogy drukkoltatok!

299 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.