Érdekességek Archive

31 dec 2016

Ilyen volt 2016 – Helló, 2017!

Eltelt egy újabb év, hogy száguld az idő, ugye? A 2016-os esztendő sok szempontból máshogy alakult, mint terveztem. Idén sajnos nem olvashattatok tőlem új könyvet, de ez nem jelenti ám azt, hogy lazsáltam volna ;) Nagyon mozgalmas évet
29 ápr 2016

A színfalak mögött – Fanfic novella a Túl széphez – Írta: Veszelszki-Dunai Bálint

Sosem voltam nagy fanfic olvasó, noha a műfaj jelenlétével mindig is tisztában voltam. Igazából elképzelni sem tudtam azt, hogy valakit egyszer majd az én regényem, az általam kitalált világ fog annyira megihletni, hogy megalkot belőle egy saját
14 Már 2016

Kulisszatitkok a Túl szép borítójáról + Interjú a borítótervezővel!

Nagyon nem volt egyszerű döntés kiválasztani a Túl szép borítótervező pályázat tervei özül a győztest, de végül sikerült. A könyvön Kozma Dorina és Németh Balázs munkája látható. Balázs a tipográfiát szolgáltatta, míg Dorina a borító alapjait. A
22 feb 2016

Én, a Szégyentelen: Veszélyben az új kéziratom

Idén elkezdtem dolgozni egy új regényen. Ez még nem a Túl szép folytatása Vikivel és Botonddal, hanem egy másik projekt, ha eljön az ideje, hosszabban mesélek róla. Egész jól haladtam eddig a szöveggel, minden este írtam legalább
31 dec 2015

2015-ben az álmok valóra váltak!

A 2014-es évet úgy jellemeztem tavaly, mint a szakmai karrierem csúcsát. A fene hitte volna, hogy idén képes leszek növelni a tétet, és a lehető legtöbb álmomat valóra tudom váltani. Imádtam ezt az évet, minden egyes nehézségével
28 dec 2015

Filmajánló: Ezt a tíz filmet néztem meg karácsonykor

Év közben általában kevés filmet nézek. Inkább a sorozatokat részesítem előnyben, mostanság pedig állandóan olvasok. Viszont a karácsony hagyományosan a filmnézés ideje, kábé az egyetlen időszak az életemben, amikor egyiket nézem a másik után. Konkrétan az utóbbi
26 ápr 2015

Élménybeszámoló az első Könyvfesztiválomról!

Tegnap végre sikerült nekem is eljutnom a Könyvfesztiválra! Fantasztikus volt a program, jó volt végre személyesen is megismerni a bloggereket, olvasókat, kedves barátokat. Dedikáltam is, méghozzá elég sokat, rengeteget beszélgettem és jókat nevettem! De elmesélem bővebben is,
20 ápr 2015

Kiderült, hogy ki a sapkás srác a Fogadj el! borítóján

Sok olvasómtól hallottam már, hogy nagyon szeretik a Fogadj el! c. regényem borítóját. Mindig öröm ezt hallani, mert anno, a borítótervező pályázaton első látásra beleszerettem Müller-Váczi Lívia tervébe. Sosem gondoltam volna, hogy valaha fény derül a sapkás