Rácz-Stefán Tibor: Csudaszép Lilla

novella-csudaszep-lillaCsudaszép Lilla szórakozottan nézegette a pillangó branült. Piroska nővér vért izzadt, mire talált egy használható vénát a kezén. Meg is kérte a lányt, úgy vigyázzon arra a pillangóra, mintha az lenne a legjobb barátja. Lilla megígérte, annak ellenére is, hogy tudta, meg fogja szegni a szavát.

Tik-tak.

Már nincs sok hátra. Olyan dolgot készített elő az elmúlt hetek során, amire már évek óta vágyott, mégis rettegett a reakcióktól. Mit szólnak majd hozzá mások? Különösen most lett rajta úrrá a rettegés, amikor ennyire közeledett az idő.

Felült az ágyban, egy ideig lelógatta a lábát, erőt gyűjtött, hogy végre talpra állhasson. Úgy érezte, megfullad a dohos, kórházi levegőtől.

– Apu, kinyitnád az ablakot?

A férfi feltolta az olvasószemüvegét, és a krimijét az ölében pihentetve válaszolt.

– Hideg van odakint, még a végén megfázol. Majd holnap délelőtt szellőztetünk, ha jobban süt a nap.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ideje a kezébe vennie az irányítást, akármilyen következményekkel is járhat.

Már régóta meg kellett volna tennie! Mindig is érezte, hogy szélmalomharcot vív a betegségével. Élni akart, mindennél jobban. Igazán élni, ahogy a többiek. Az élet pedig nem a kórházi létet jelentette a szemében, ó, még véletlenül sem azt.

Gyűlölte a kórházakat, a szagokat, a minősíthetetlen kajákat, azt, hogy oly távol van a barátaitól, azoktól az emberektől, akiket igazán szeret, és akikre a legnagyobb szüksége lenne ezekben az időkben.

Az édesapja sem pótolhat mindenkit. Erre még ő sem képes, bármennyire is szeretné.

A kórházi lét, a megszokott rutin nem volt életnek nevezhető. A műtéteket, a kábaságot és a fájdalmat már megszokta. Ezeket olyan dolognak tekintette, ami elől nincs menekvés, amit ki lehet bírni kellő koncentrációval. De a kórházat? A szerettei hiányát? Azt, hogy nem teljesítheti a bakancslistáján lévő dolgokat? Az már teljes mértékben kimerítette az elviselhetetlen fogalmát.

Gyűlölte, hogy úgy érzi magát minden egyes pillanatban, mint egy hadirokkant veterán, aki már az utolsókat rúgja, és eközben az elkövetkezendő évek szépségeiről regélnek neki, mert rajta kívül senki sem képes elfogadni az elfogadhatatlant. Lilla viszont megtette, és úgy döntött élni fog. Amíg megteheti.

A lány remegő kézzel kihalászta a fehér szekrény felső polcáról a telefonját, és egyből a beérkező sms-eket böngészte. Meg is találta, amit keresett. „Pár perc, és megérkezem. Még meggondolhatod magad.

Tik-tak.

A szabadság elérhető közelségbe került. Lilla arcán megjelent egy jóleső mosoly. Le is húzta magáról a pokrócot, amit az apja időközben köré tekert, majd egyszerűen talpra állt. Az első pillanatban még imbolygott egy kicsit, aztán minden rendben lett. Mikor oldalra nézett, az édesapján siklott végig a tekintete.

Egykor jóképű férfi volt, aki a negyvenes éveiben is vonzotta a nőket, Lilla épp elégszer látta, ahogy az apját stírölik. Az édesanyja tíz évvel ezelőtti halála után a férfi néha randizgatott, de sosem volt igazán komoly barátnője. Aztán jött a betegség, ugyanaz, ami az anyját is a sírba vitte, így Lilla, végignézte, amint vele együtt az apja is leépül. A férfit már csak a remény és a harag éltette. Valahol Lilla is tudta, hogy a kórház egyet jelent a reménnyel. Nem tagadta maga előtt sem, mélyen, legbelül benne is ott élt az a fránya remény, ami azt suttogta számára lágy, tünde hangon, hogy meg fog gyógyulni.

De most már nem volt visszaút. Lilla nem engedhette meg magának ezt a luxust. Többé már nem.

Az ablak elé lépve a Tűzoltó utca jól ismert látványa tárült elé. Hagyta, hogy az őszi nap egyre gyengébb sugarai egy kicsit megmelegítsék az arcát. Mélyeket lélegzett, de a koszos, szmogos levegő nem elégítette ki a vágyait. Alig várta már, hogy visszatérhessen Nyírbátorba, és a jó, vidéki friss levegő megrészegítse végre.

– Azonnal csukd be az ablakot, mert megfázol – hallotta hirtelen az apja parancsoló hangját. Lilla engedelmeskedett, tudván, hogy most utoljára teszi.

A szoba végében lévő, padlótól plafonig érő szekrény elé lépett, ahol a kinti ruháit tartotta. A gondolatra, hogy a rendes, hétköznapi öltözéket kinti ruhaként jellemezte, elborzadt.

A tároló aljából kivette a bőröndjét, amibe már előző este bepakolta a legfontosabb dolgokat, amíg az apja az éjszakai szállásán volt.

– Hát te meg mit csinálsz?

A férfi hangja tele volt aggodalommal. Lilla gyűlölte ezt a tónust, olyan sokszor hallotta már az elmúlt hat évben, és minden egyes alkalommal ugyanolyan szörnyen érezte magát tőle. Most azonban nem engedhette meg, hogy átjárja őt a lelkiismeret-furdalás. Helyette inkább bátor lett, hogy pontot tehessen felnőtt léte első, és egyben legnehezebb döntésére.

– Hazamegyek – felelte magától értetődően. – Boldoggá tennél, ha velem jönnél.

– Ne beszélj butaságokat – felelte az apja. – Már tervezem az újabb kezeléseket.

Ó, már megint azok a nagy utazások! Az anyját nem tudta megmenteni, Lilla szerint ezért határozhatta el, hogy az ő életéért mindent megtesz. Akárhová elment volna, hogy gyógymódot találhassanak. Mi lesz, ha soha nem adja fel? – futott át Lillán a gondolat.

– Múlt héten volt a születésnapom – közölte a határozottság látszatát keltve. – Tizennyolc éves felnőtt állampolgár vagyok, aki úgy döntött, hazamegy.

– Fejezd be a hülyéskedést – reagált dühösen. – Azonnal feküdj vissza az ágyba!

Lilla szomorúan nézett a férfire, aki szó szerint feláldozta érte az életét. Nem akart vitába szállni, sem fájdalmat okozni neki. Keveredett benne a vágy, hogy megfeleljen az édesapja akaratának, és a vágy, hogy otthon lehessen végre azokkal az emberekkel, akiket szintén szeret.

Élni szeretett volna egy kicsit, mielőtt végleg kialszik a szemében a fény.

– Kérlek, ne nehezítsd meg. Segíts inkább kivinni a bőröndöt, és szálljunk be a kocsiba.

Szemernyi esélyt sem látott arra, hogy az apja harc nélkül feladná. Mégis reménykedett benne, hiszen így könnyebb lehet mindkettejük számára.

– Még mit nem! – felelte a férfi. – Erről szó sem lehet! Megyünk a következő kezelésre!

A feszült csendet egy határozott kopogás zavarta meg, a kórterem ajtaja pedig kinyílt. Lilla odapillantott, és hálás volt a nővérének, amiért tényleg eljött érte.

– Hát te meg mit keresel itt? – vetette oda az apjuk, és olyan rondán nézett Edinára, ami láttán Lilla szíve elszorult.

Lilla emlékezett még a régi időkre, amikor hárman egy boldog családot alkottak. Az édesanyja halála után közel kerültek egymáshoz, szeretettel teljes volt a viszonyuk amíg Lillán nem diagnosztizálták a kórt.

Idővel Edina döntéshelyzetbe került: együtt marad a családdal, mindenben támogatja a húga kezeléseit, vagy egyetemre megy és elköltözik. Lilla tizenöt évesen határozottan kiállt a nővére mellett. Azt akarta, hogy tanuljon, és teljesítse be az álmait. Edina mindig is ügyvéd akart lenni, Lilla nem állhatott az útjába. Így is tudta jól, mennyi mindenről mondtak már le a betegsége miatt.

– Húgi, elintéztem a papírokat – lépett elé Edina, és egy lágy puszit lehelt a homlokára. Ismerős volt Lillának ez a féltő mozdulat. – Most már hazamehetünk, de hozzám is jöhetsz az albérletbe.

– Nyírbátorba kell mennem – felelte dacosan. – Látni akarom Bettit és szeretnék végre a saját ágyamban aludni.

– Ha csak ennyiről van szó, idehozatom az ágyat, meg a barátnődet is – kapott idegesen a lehetőségen az apjuk. – Akkor sem mész el csak úgy!

– Apu, fogadd el, hogy itt a vége – szólt szomorúan Lilla. – A kezelések nem használnak. Nem akarok egy kórházban meghalni. Élni akarok, igazán élni, amíg csak lehet! Már nagykorú vagyok, dönthetek a kezelések visszautasítása mellett.

A férfi megtörten roskadt az ágyra, kezeit az arcába temette. Mindkét lány jól hallhatta ziháló légzését, ami semmi jót nem sejttetett.

– Menjünk – nyújtotta ki Edina a karját, amibe Lilla hálásan belekapaszkodott.

– A te hibád az egész – nézett fel hirtelen a férfi. Szavai éles szikeként hasították a levegőt. – Nem elég, hogy cserben hagytál minket, most arra készülsz, hogy megöld a húgodat.

Edina egy pillanatra megállt, Lilla pedig jól láthatta a nővére arcán átfutó szomorúságot.

– Csudaszép Lilla, szégyelld magad! – lépett a szobába Piroska nővér, aki az elmúlt hat év során mindig oly kedvesen bánt vele. – Nem szabad éppen most feladnod. Dr. Kállay beszélni szeretne veled, majd ő értelmet ver beléd!

– Edina hibája az egész, biztos ő beszélte tele a fejét – motyogott a férfi, miközben Piroska nővér próbálta őt vigasztalni. – Nem tudom, mit tehetnék.

– A törvények szerint semmit – jelentette ki határozottnak tűnő hangon Edina. Lilla pontosan tisztában volt azzal, hogy a nővére blöffölt, hiszen ennél sokkal bonyolultabb a jogi helyzet. – Akár be is perelhetsz engem, a kórházat, vagy bárki mást, de…

Addigra késő lesz. Akkorra már halott leszek – fejezte be Lilla magában a gondolatot. Úgy vette észre a szobában lévők is így voltak ezzel.

Lilla elengedte a nővére kezét, majd az apjához ment. Megállt előtte, a vállára tette a kezeit, kicsit lehajolt, hogy mélyen a szemébe nézhessen. A férfi pillantása, a valaha élettel teli kék szempár most csupán fájdalommal volt tele.

– Nincs gyógymód a betegségemre. Apu, meg fogok halni. Ez volt az utolsó műtét, amit megpróbáltam, és ezzel sem jártunk sikerrel. – Lilla hangja egyre jobban remegett, gyűlölte hangosan kimondani, hogy nemsokára már nem lesz az élők sorában. – Könyörögve kérlek, légy velem, amíg lehet, aztán engedj el.

Nem várta meg a választ, helyette egyre magabiztosabb lépésekkel elindult Dr. Kállay irodája felé. Edina vele akart menni, de szelíden elutasította. Egyedül kellett szembenéznie a kezelőorvosával. A folyosón visszhangzottak a léptei, a nővérek fura ábrázattal méregették őt, akárcsak a kis betegek szülei.

Lilla rádöbbent, hogy ezt az egészet rajta kívül senki sem értheti meg igazán. Ők nem tudják magukról, hogy haldoklanak, és az életük a végéhez közelít. Persze, előbb-utóbb mindenkit utolér a halál, de ő pontosan tudja, mennyi ideje van hátra. Ezt a keveset szeretné hasznosan eltölteni, ezért fog harcolni!

Lélekben már felkészült egy újabb menetre, mikor egy rövid kopogás után belépett a doktornő irodájába, aki rögvest hellyel kínálta őt.

– Aggályosnak tartom a nővére indítványát – kezdte a doktornő. – Megkérhetném a kórház jogászát, hogy nézze át. Abban sem vagyok biztos, hogy haza engedhetem ilyen állapotban.

Lilla érezte, hogy a nő mintha csak kötelességből mondaná azt, amit. Ismerte már annyira, hiszen jó ideje volt a kezelőorvosa.

– Márpedig meg fogja tenni – jelentette ki magabiztosan. – Mindketten tudjuk, hogy nem használt ez az utolsó műtét sem.

Dr. Kállay szórakozottan a szemüvegéhez nyúlt, majd levette, és lágyan az asztalra rakta. Lillát feszélyezte a mozdulat, sosem látta még az orvosát a szigorú, fekete keretes szemüvege nélkül.

– Annyira szerettem volna meggyógyítani – mondta a nő alig hallhatóan. – Nem lenne szabad engednem, hogy elmenjen. A nővére még csak joghallgató, bármikor leszerelem. Meg kellene beszélnem az édesapjával azokat a külföldi kezeléseket, amiket a kollégáim javasoltak.

Ugyanolyan tesztjelleggel futó, kísérleti stádiumban lévő csodaműtétek, mint amilyeneken már túl van. Lilla utánanézett mindennek, mielőtt a végleges döntését meghozta volna. Egyik sem garantált gyógyulást, de rengeteg fájdalommal és sokszor negatív mellékhatásokkal járt. Képtelen lett volna még egy kísérletet túlélni. Nem akart még egyszer feleslegesen szike alá feküdni. Rettegett attól, hogy ismét meztelenül fekszik a műtőasztalon, ledugják a csövet a torkába, elaltatják és felvágják, aztán vagy felébred, vagy nem.

– Könyörgöm ne! Én… elfáradtam. Nagyon fáradt vagyok – szólt Lilla, miközben alig tudta visszatartani a könnyeit. – Otthon akarok meghalni. Ráadásul, van egy bakancslistám is.

Lilla lélegzetét visszafojtva várta az orvosa reakcióját. A nő csupán lehunyta a szemét, és alig hallhatóan felelt.

–Elvárom, hogy minden részét teljesítse.

– Úgy lesz – bizonygatta Lilla. – Csak apu miatt aggódom.

– Megígérem, hogy beszélni fogok vele.

Hát sikerült. Hazamehet. Mégis, most jött a lehető legnehezebb rész, megtudnia az igazságot. Félve folytatta, a hangja remegett.

– Mi fog most történni velem?

– Szépen hazamegy, találkozik a barátaival, sokat pihen, és a bakancslistáján sorra pipálja majd ki pontokat – mondta a nő, majd mélyen Lilla szemébe nézett. – Erős gyógyszereket fog kapni, amiktől néha úgy fogja érezni, mintha nem is lenne beteg. Rövid ideig úgy élhet, mint bárki más. Aztán ezek a gyógyszerek már nem fognak hatni, és egyre nagyobb fájdalmai lesznek. Amint eljön a végső stádium, morfiumot kap, és lebegni fog. Egyik pillanatban éber lesz, aztán már nem. Lesz ideje elbúcsúzni mindenkitől, akit szeret. Nem fog szenvedni, hanem szépen, lassan, méltósággal hal meg.

– Mennyi időm van még? – kérdezte Lilla. A könnyek végigfolytak az arcán, holott megfogadta, hogy nem fog sírni.

– Hetek, talán hónapok. Nem lehet tudni. Valószínűleg nem fogja megérni az orgonák virágzását.

– Pedig az orgona a kedvenc virágom – jegyezte meg Lilla.

Csudaszép Lilla bakancslistája – Íródott: október 22-én

  1. A saját ágyamban aludni.

Update – november 23: Nem hittem volna, hogy ilyen hamar kipipálhatok egy pontot a bakancslistámról. Annyira hiányzott már a szobám, hónapok óta nem jártam itt. Első dolgom volt megnézni anyu fényképeit, aztán befeküdni az ágyba, hagyni, hogy apu betakarjon, megsimítsa a homlokom és megkapjam a jó éjt puszimat.

  1. Elérni, hogy apu megbocsásson. Nem akarok úgy meghalni, hogy haragszik rám.

Update – november 25: Bő két nappal azután, hogy hazaérkeztem, erőt vettem magamon, és leültem beszélni apuval. Fél szemmel láttam, hogy miket böngészett a számítógépen, újabb fórumok, csodakezelések, és már biztos azon törte a fejét, hogy honnan vegyen fel hitelt, vagy mely énekesnek küldjön könyörgő e-mailt egy segélykoncert reményében.

Éppen ennek az elkerülése érdekében teljesen őszinte voltam vele, megosztottam minden egyes gondolatom. Az összes alkalmat, amikor eltitkoltam, mennyire fáj, minden mozzanatot, amikor nem tudtam miért imádkozzam, hogy meggyógyuljak, vagy végre véget érhessen a szenvedésem. A bocsánatáért könyörögtem apu magához ölelt, és azt súgta a fülembe, mennyire szeret.

Szerencsére azt nem mondta, mennyire fogok neki hiányozni, amikor már nem leszek.

  1. Szeretnék egy utolsó, boldog karácsonyt.

Update – december 25: Csodálatos volt az idei szentestém! Feldíszítettük a karácsonyfát, sütöttünk mézeskalácsot, és a vacsora után megnéztük a Reszkessetek betörők ezredik ismétlését. Amikor véget ért, régi történeteket meséltünk és vígan nevetgéltünk. Ez volt életem legszebb karácsonya, és már csak abban reménykedem, hogy jövőre, amikor én már nem leszek, akkor apu és Edina újra együtt lesznek.

  1. Tudom, ez ostobán hangzik, de ez az én listám, így azt írok rá, ami csak tetszik. El akarom olvasni végre A Végzet ereklyéi sorozat utolsó kötetét. Tudnom kell, hogy Jace és Clary megtalálják-e a boldogságot.

Update – december 28: Apuéktól megkaptam karácsonyra a Mennyei tűz városát, és most fejeztem be. Egyszerűen szavakat sem találok, Cassandra Clare egy igazi zseni! Új könyvsorozatba még véletlenül sem kezdek bele. Úgysem tudnám befejezni.

  1. Részt venni életem első buliján

Update – január 12: Iszonyúan pörgök, és nagyon jól vagyok. Igaza volt Dr. Kállaynak, úgy érzem, mintha nem is lennék beteg. Betti elvitt a gimijébe, ahol sulibulit tartottak. Több ismerőssel is találkoztam, gyerekekkel, akikkel egy általános iskolába jártam… szóval, azelőtt. Mindannyian azt hitték hogy meggyógyultam. Őszinte volt az örömük. Nem volt szívem megmondani nekik az igazat.

Betti egész este mellettem maradt. Táncoltunk a zene ritmusára, pizzáztunk – igaz, alig bírtam enni belőle valamennyit – és miután hazaértünk, velem aludt, és beszélgettünk. Imádtam ezt a napot.

  1. Kibékíteni Edinát és aput

Update – február 1.: Ma van Edina születésnapja. Apu már korán reggel felkelt, és nekiállt egy hatalmas tortát sütni. Edina a csokisat imádja, én a túrósat. Apu mindig nekem kedvez. Most azonban meglepetten láttam, hogy nem csak a piskóta, hanem az összes krém csokis, pont ahogyan a nővérem szereti. Nem tudom, ez jelent-e bármit is, de csak reménykedni tudok abban, hogy igen.

Miközben ők a konyhában beszélgettek, én besurrantam apu szobájába, és csekkoltam a számítógépén az előzményeket. Továbbra is látogatta a fórumokat, amiket beteg gyerekek szüleinek hoztak létre. Csodaterápiákra azonban már nem keresett rá.

  1. Elrendezni Betti sorsát.

Update – február 14.: Betti ismét itt aludt, de már egy matracon. Egyre jobban fáj minden, sokat nyöszörgök, de mindenki nagyon türelmes velem. Sőt, Betti még viccelődik is a fájdalmas nyögéseimen, amit végső soron csak díjazni tudok.

Nemrég a laptopomon végigvettünk minden lehetőséget, és a felvi.hu-n jelentkeztünk három egyetemre is. Vagyis, Betti jelentkezett, de közösen döntöttünk. Tudom, hogy nem fogom megérni, hogy kiderüljön, bekerült-e, de én nagyon bízom benne, hogy sikerült neki.

  1. Minél többször éber maradni a végső stádiumban

Update – március 01: Nem megy. Sajnálom.

  1. Látni az orgonák virágzását

Update – : Drága Lilla, minden egyes nap hiányzol – puszilunk, Edina és apu.

1203 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok